Szomjan halok forrás vize mellett...
(Villoni ballada)
Szomjan halok forrás vize mellett,
Ide jöttem, nehéz nekem nélküled.
Hogy feledjem az én kedvesemet?
Tiltanak tőle, nem hallok felőle...
Ő az én szívem melengetője;
Te, ki engemet soha nem feledel,
Csak bújkálok titokban előled,
Bár tudnám, mért szeretsz te még engemet...
Éhen halok veteményes kertben,
Kiszárad a torkom, ha rá gondolok,
De már soha nem lehet itt velem;
Elrabolták a gyönyörű angyalok.
Agyam, mint az óra, rajtad kattog.
Soha nem engeded el a kezemet,
De tudom, hogy egy jobb helyen vagy most.
Csak tudnám, mért szeretsz te még engemet!
Meghalok én is egyszer, ég veled!
Angyalok közt majd talán találkozunk,
Sosem felejtem el a kedvesem,
Akkor sem, ha égi hely lesz otthonunk.
Isten tudja majd, kinek hiányzunk,
Nevedet kiáltom, a föld megremeg,
Minden próbát mi együtt kiállunk,
Csak tudnám, mért szeretsz te még engemet.
Bár alig élted le élted felét,
Álmodj nélkülem szépeket, kedveset.
Egyetlen kérdésem van még feléd,
Csak tudnám: mért szeretsz te még engemet?
2017. március
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése