Vegyes

Írnék rólad valami szépet,

De olyan vegyes ez az érzet...

Bevallottad, balfasz voltál, és

Benézted, de a korhatár... Hé!

Abba még épp beleférek, nem?

Nem tudom, így mennyire kellek...

Nem szeretném túlságosan is

Beleélni magam... Ha hamis

Útra vezettek érzelmeim,

Hogy veled remegnek kezeim,

Nem sokat ér az elmém a szív

Ellen, meg amúgy is túl passzív

Voltam ezen az állítólag

"Randin". Bár még csupán egy hónap

Van mögöttem e kis városban,

Azt mondják, minden jobb párosan...

A baj csak az, hogy túlgondolom,

De veled sétálnék a Holdon...

Nem akarok gáz lenni, fingom

Sincs, hogy mit csináljak, hogy finom

Legyek, várjak, vagy léphetek is

Akár... De ezt most már elcseszni

Veled nem igazán szeretném.

Veled lennék, ha még tehetném...

2020. október 11.

 Emlékfolt

Furcsa a felejtés folyamata...

Egyik nap még velem vagy, szeretsz,

De emléked megfakul másnapra.

A kedvenc képem az volt, amit te

A legjobban gyűlöltél mindig.

Mikor azt mondtad, szeretsz, elhittem.

Egyszer regényt írtam volna rólad,

De ma már csak minden második

Kávé után jutsz eszembe... (Sóhaj)

Milyen jó is volt, mikor még hívtál,

Most csak én hallom, hogy a számod

Nem kapcsolható... Ne kérdezd: sírtál?

Tudod, a válaszom igen lenne.

Sokáig kapaszkodtam beléd,

De most már el kell, hogy engedjelek.

Nem élhetem az életem a nem

Létező árnyékodban. Engedd,

Hogy el ne felejtselek sohasem.

Mindig ott leszel szívem sarkában,

De kérlek, értsd meg, tovább kellett

Lépnem. Ott a helyem a karjában.

Egyszer téged is így öleltelek

Volna, de neked nem kellettem,

Így most bátrabban felejthetlek el.

2020. október 2.

Életem

Kellett-e énnekem

Ráírni éberen..?

Válaszolt és teret

Kapott az érzelem,

Vagy talán csak a félelem.

"Rózsabimbó, az épp nekem

Való lenne", én égettem

Agyam kerekét: "Édesem?!"

Itt kezdődik történetem,

Hogy hogyan lettem "Életem".

Zűrös első éjeken,

Dupla húszas években

Más életet élhettem,

Talán őt idézhetem, 

Ki csibészesen

Szólt, hogy léptemet

Vigyázva létezem.

Igazi életem

Még nem volt majd' húsz évesen...

Feltölthetné-e készletem

Emlékekkel?

Egy részlettel

Kezdte, még nevem

Helyett életlen

Maszat volt, egy ékezet.

Semmi sem volt élvezet.

Felszólít, élvezzem

Végre az életem!

Így lettem "Életem".

2020. szeptember 9.

Figyelem! A mű nem minősül hivatalos tájékoztatásnak, a benne szereplő esetleges állítások a képzelet szülöttei, és semmi esetre sem tekinthetőek objektív hírnek vagy tanácsadásnak.

Segélykiáltás

ELÉG! - kiáltottam rá.
Hallgatni nem bírtam már.
Elhagytam a házat,
Gondoltam, ez várhat.
Sétáltam a tóparton,
Gondolkodtam, ő vajon
Úgy gondol-e rám, mint...
Valaki kiált, s int,
A víz felől: SEGÍTSÉG!
Az ég színe zafírkék,
A tó sötét paca,
Félelmetes daca
Épp felemészt valakit,
Kiáltása csak halk itt,
Talán nem is ő az,
Talán csak egy kő/gaz.
Nekem kéne mentenem?
De... A fűben heverek.
Ez meg mi? Mi történt?
Fuldoklott, és örvényt
Is láttam. Most se víz, se
Fuldokló. Segíthetek?

2020. szeptember 6.

Figyelsz?

Figyelj!

Hadd mondjak valamit!

Az élet alakít.

Figyelsz?

Fontosat mondanék...

Szekrényben egy fazék,

Tésztából egy marék,

Víz, láng is, takarék.

Fázom.

Hallgass már meg végre!

Azt ott fesd át kékre!

Csak gondolj egy székre,

Egy szép kék kis képre!

Erre, s ne egyébre.

Félek.

Csak a lelkem fázik;

Egy tóban kacsázik.

A papír elázik,

Az élet szétmálik.

A szép csak egy fázis.

Fázom.

Még hozzád beszélek.

"Csak" vagy: az nem élet.

Itt fázom és félek,

Csak ölelj át, kérlek!

Figyelsz?

Elmerülök, kapj el!

Meg is mentlek, ha kell.

Figyelj!

2020. 06. 04.

Hangulatok a karanténban

(Ady Endre: A magyar Ugaron)

Elhagyott utcák, vonatok;

Zaj helyett csend járja az udvart.

Mindenki a házban lebzsel,

Kivéve a kutya.

Lehajlok. A földön kupik.

E koszos padlón valami más...

Hej, összevissza hajcsomók,

Hát nincs itt senki már?

Kábelek gyűrűznek körül,

Míg holt szobám lelkét keresem,

Régmult parfümök illata

Szólít szerelmesen.

Csönd van. A kábel, a kupi,

A haj lehúz, kábít, elfed,

S lustaság szele suhan el

A nagyvilág felett.

2020. április 17.

sms #18.81 (ottalvós)

csak egy kérdés eh mi a táv?

amíg wifit észlelsz a ház

bármely pontján tudhatod hogy

míg ott jársz az biztos otthon

hiszen te otthon csakis ott lehetsz

hol telód rögtön passzol a nethez

2020. március 16.

(Házi feladat Varró Dániel versei (SMS-versek, sms #4, sms #5) alapján, Magyar nyelv 12. évfolyam (Mozaik Kiadó), 111. oldal 8./b)

Sleep paralysis

A szellő átfújt az ajtón,

Át rajtam. A képem sajgón

Bámult vissza a tükörből;

Újabb ütés az ököltől.

Aludtam még néhány órát,

Tettettem illúzióját;

Álmainak torz tükrét; sőt.

Ismét egy ütés öklétől.

Még csukva voltak szemeim,

Mikor nyikorgott sebeim

Ajtaja, de a küszöbről

Még egy ütés az ököltől.

Beléptél, s én tudtam; hozzám

Jöttél; ágyamnál szófoszlány

Elhalt mind. Már tőrrel döftél:

Ez a csapás is öklödé.

Álltál és bámultál, ahogy

Ajkam levegőért kapkodt',

De nem hagytad. Mindöröktől

Csak ütések az ököltől.

Mellkasomra nehezedve

Meredtél csukott szememre.

Ne mozdulj! Az őrültségtől.

Pofont kaptam az öklétől.

Ilyen lenne a hírhedt Vég?

Vagy lehet ez az Élet még?

(fojtogatsz a könyököddel)

Örökös harc egy ököllel.

2020. március 3.

Kábelek

Fojtogató sötétség

Fog körül nap mint nap.

Foglya is vagyok én, és

Fojtogat ez az érzés.

Kábelek futnak keresztül

Testemen, nem tehetek

Ellene semmit. Úgy feszül

Nyakam körül, sosem enyhül.

Kábelek fojtogatnak,

Mégis szükségesek,

Életerőt adhatnak,

Vakságot a nappalnak.

2020. február 17.

Kiegészítés

Eszembe is jutott,

Mit kihagytam: a vágy.

Oly' vonzó az az ágy,

Te is érzed; tudom.

2020. február 4.

Várj

Képzelj el egy tarka tájt,

Ezer meg egy csalfa bájt,

Végtelen pipacsmező.

Állj, csak még egy dalra, várj!

A képzelet arca fáj,

Képzelt harcmező a táj,

Ágyú dörren, fegyver lő,

De lassíts kicsit, s csak várj.

Egy dolog fontos, azt lásd:

(Elfelejtettem: nagy kár!

Talán majd eszembe jut.

Te addig, s csak arra várj!)

2020. február 4.

FIGYELEM!!! 18+

Fekete

Régóta egyedül

Az élet keserű.

Monoton esték,

Fekete festék.

Rutinos tusolás, 

Csak egy rövid mosdás,

Szívja a nedvet

Fekete lepel.

Feketén lepi el,

Szorosan fedi be

Kicsiny arcát a

Fekete átka.

Fekete rongy fojtja.

Levegőt! Már rogyna

Fekete torka,

Fekete rózsa.

Levegőért fojtva

Légszomját nem oltja

Fekete szomja,

Fekete foltja.

Csak egy törölköző -

Élet s halál között

Lebegett a lány -

Fekete nyakán.

Nagy levegő nélkül

Megszabadul végül

Fekete terhét' -

Fekete emlék'.

2019. december 19.

Otthon

Otthon melege,

Krisztus ünnepe,

Karácsony illata.

Indulj te is haza!

Legyetek együtt,

Családdal menjünk

El a kis templomba.

Már érzed, otthon vagy.

Fenyő és fahéj,

Oly' sötét az éj,

Naranccsal, csokival,

Nagy távot áthidal.

Ha nem otthon vagy,

Nézz fel a Holdra;

Mindenhol ugyanaz.

De tudd: várunk haza.

2019. december 12.

A kétség

(Arany János: A lejtőn)

Hullik a hó. Fehér árnya

Bekopog az ablakon.

Emelkedik szellő szárnya,

Csendben suhan utakon.

Az égre nézek: nagy felhő.

Már fehér az ég; nem kék.

Havazott, de most már meddő.

S én félve nézek felé.

Boldog ének - ha felhangzik,

Boldogabban alhatok -

Karácsony jön, nincs olyan, ki

Ne hallná e dallamot.

Mégis csend van. Te sem hallasz.

Eltávolodsz tél előtt,

Már nem válaszolsz, csak hallgatsz.

Érzem, baj lehet ebből.

Ki vagy nekem?... Édes kétség.

A vágy vagy kétség nagyobb?

Tűnődöm... Nagy a sötétség.

Adok, de mit kaphatok?

Mit vársz ember tudatától?

Kéz a kézben? Karba tett?

Ősi zavar, édes mámor.

Elég csak egy balga tett.

2019. december 5.

Zavar

Hangos vagyok?                          Zavarlak?

Ne is figyelj                                  szavamra.

Itt sem vagyok...                   Csend legyen!

Csendben leszek,                       Kedvesem.

Hát nem érted? (Ajh...)        Hagyjál már!

Lelkem néha (még)                   hozzád jár.

Mért' vagy még itt,                     talp alatt?!

Csak építek                                  egy falat...

Falat? Minek?                           Békéd lesz.

Mért' hagysz el? Csak...             Kérésre...

Nehogy itt hagyj!                      Halált hoz.

Hová tűntél?                           Magányhoz.

2019. szeptember 17.

Megéri-e..? 

Lehet csendben is,

Élni, meg nem is.

Megéri-e itt

Nem is létezni?

Látni semmit sem ér,

Míg nem pezsdüle vér,

S míg nem dallal remél,

Az Ember félve él.

Félelmét űzheti hang,

Mit talán ő nem is hall.

A zene csak egy kis dal,

Holnap talán ki is hal.

Zenét hallgatni élvezet,

Megélni könnyed képzelet,

De mikor játszik két kezed,

Láthatsz, kinyílik szép szemed.

Egy-egy billentyű lenyomása

Egy erős, új szív dobbanása,

Egy tűz kis lángja, lobbanása,

A dallam első állomása.

Dallamhoz nem elég csak játszani.

Hogy Ők hallhassák, muszáj látszani,

Érezve, lélekkel eljátszani,

Félénken, tán csendben meglátszani.

Lehet csendben is,

Élni, meg nem is.

Megéri-e itt

Nem is létezni?

2019. szeptember 9.

Nem leszek

Nem leszek bizonytalan ember,

Sem tiszta kézben véres fegyver.

Nem leszek sem tudós, sem tanár,

Léptemet ne kísérje halál.

Ne legyek képzeletben eresz,

A tárt kaput lezáró retesz.

Ne legyek éber, mikor elmész,

Mikor felemészt téged a vész.

Nem leszek kicsiny hazám hőse,

Sem rokona, sem ismerőse.

Nem leszek az, kire büszke vagy.

Százszor lehetek az, ki elhagy.

Ne legyek útra hajló bokor,

Se állatot csak bántó ostor.

Ne legyek a folyton részeg fél,

Ki éberen is félrebeszél.

Nem leszek, ki jól bánik veled,

Különben te is csak elfeledsz.

Nem leszek én az egyetlen őr,

Ki csendben az életedre tör.

Ne legyek ott, mikor elmondják

Életed, s tán halálod okát.

Ne legyek épülő kis templom,

Legyek inkább kocsma vagy nem t'om.

2019. június 26.

Csó(na)k

Parányi, összetákolt csónak

Csak kicsiny szeglete a jónak.

Nekem egy világot jelentett

E tutaj, mit tegnap megleltem.

Legnagyobb vágyam volt világot

Látni, csak menni és egy álmot

Hajszolni a végtelenségig,

Végig, a horizont egéig.

Tutajom vitt, de visszahúzta

Őt valami a partra. Úsztam

Volna, de hosszú távon fárad

Izmaim minden sejtje. Száraz

Partra vágyott a tutaj. E kis

Nézeteltérésünk - az, s ez is -

Sziklának vezetett egyszer. De

Megjavítottam. Erősebb lett.

Újra és újra partra sodort,

Vagy kegyetlenül vízbe dobott.

Végül feladtam. Álmaim is.

Eltűntettem már deszkáit is.

De jött valaki. Megtanított

Csónakot faragni. És hívott

A tenger, friss habjai közé.

Beültem én a Mester mögé,

Kezelni is megtanultam a

Faragott művet. E csónak az.

Alkotás. Felbecsülhetetlen

Érték. Sajátom is már kezdett

Alakulni, csónak formára.

Szükségem volt még gófer fára,

Hogy Noét utánozzam, de csak

Reméltem, csónakom most nem majd

Csak a partra visz, hanem messze

Kék égre, földre, mindenekre.

Meg is kaptam egyhamar, mindent,

Mire csak vágytam, nem is kincset,

Egy világot mutattál nekem.

Több kellett. Meg is billentettem

Kicsiny hajóm. Érinteni a

Hullámokat. Veled lenni csak.

Ki is borultam volna, de te

Egyensúlyba hoztál. Jó veled.

Megmentesz, megóvsz, csodát mutatsz,

Ha eltűnök, utánam kutatsz.

Nélküled hamar elsüllyednék.

Nélküled ez mind csak üres tér.

Hiányzik az ég élénk kékje -

Két szemed égkék-jégkék fénye,

A hullámok apró fodrai -

Ahogy átölelnek karjaid,

Mint zöld mezőn járva simogat

Fűszál, ha érinthetsz, az olyan.

Vízről szemembe csillanó fény

A nevetésed. Nem izzófény,

Hanem napfény. Édes, meleg, jó.

Sokszor nem jut egyembe egy szó,

De rád gondolok, s már nem számít.

Csókod perzselő tüze kábít,

Melyet még soha meg nem kaptam,

De már érzem tudatalatt'-ban.

Ha te nem vagy velem, semmim sincs.

Nincs se fény, se tűz, se hang, szín sincs,

Se víz, se föld, se levegő. Egy

Pillanatra én sem. Időre

Sincs szükségem, csak te légy velem.

Különben holttestemre sem lel,

Ki keresne, mert elmerülök

Gondolatimon keresztül s közt

A hiányod alkotta űrben,

Mely csak határtalan, s a zűrben,

Mi a fejemben van, s nem szűnik.

Bonyolult, s végtelennek tűnik.

Visszatérsz, és könnytengeremből

Vödrökkel mentesz a tengertől,

Míg ki nem ürül csónakom, s én

Biztonságban nem vagyok ott. És

Átölelsz, magadhoz szorítasz,

Csókjaiddal beborítasz,

Fülembe súgsz egy szót: szeretlek.

Szívem, s lelkem is tiéd lehet.

2019. április 11.

Félálomban

Felébredve legédesebb

Álmából szemembe nézett,

Motyogott valamit csendben.

Én félek szeretni téged.

"Legközelebb lelövöm, jó?"*

"Mit, szívem?" Rettegtem tőle.

Hegy tetején az örök hó

Nem olvad el soha. Kőre

Lépj csak, az biztos talaj ott.

Ne feledd: szeretlek. Mindig.

"Hát a Holdat meg a Napot."*

Még mindig félek egy kicsit.

Szeretni, nevetni, lenni.

Veled lenni félek. "Még ma

Lehozom őket neked is,

S másnak... Nem! Csak neked! És ha

Nem bízol bennem, csak csukd be

Két szép szemed. Mondd, mit látsz most?

Nélküled világom úgy ez:

Sötét, s üres. Veled látom

Csak jövőmet." Ez mind szép, s jó.

Elhagysz, mikor szeretnélek,

Ezért közénk áll e két szó:

"Szeretlek, és te?" Én: "Én nem."

2019. március 18.

*Egy Facebook poszt alapján (Antinegatív-Baranyai Barna oldala); "Aranyköpések félálomban" - avagy ki mit beszél álmában (Gregor Viktória kommentje)

Naplemente

Bárcsak egyszer, csak egyszer még

Hozzám te visszatérhetnél.

Az ég rózsaszín hulláminak

Már-már tündöklő habjain, ha

A horizont égő egén

Közelíthetnél majd felém,

Karjaidba ugranék. Lehet,

Hogy sohasem engednélek el.

De úgy, mint a naplemente,

Emléked már reggelente

Elhalványul és feledésbe

Merül. Ezért minden nap kérlek,

Gyere vissza, ölelj, csókolj,

De most, kérlek, ne csak bókolj.

Most szoríts magadhoz erősen,

Már soha ne tűnj el mellőlem!

2019. február 23-24.

Felejtés

(Egy anti-szerelmes levél, Neked)

Azt hittem, te más vagy. Azt mondtad, hadd

Lázadjak; egy élet való arra.

Elhittem minden szavad,

Azt is, mit most már tagadsz.

Szerettelek, te mégsem szerettél.

De köszönöm, hogy olykor kerestél.

Ez a fájó igazság,

De nem érdekel ma már.

Nem hiszed el, de igaz.

A felejtés pedig az,

Mikor tetőtől talpig végigmérsz,

És közben tengerzöld szemeid és

Én találkozunk, de már

Hiába nézlek, nem fáj,

Mert szívem már két csodás gesztenye,

Egy barna szempár rabja lett s felejt

Téged és sok játékod.

Nem kapsz több haladékot.

2019. február 13.

Űrutazás

Szívem, mint űrhajó távolodott

A Földtől, szívedtől, mely dobogott

Értem. Nem értettem, s elhagytalak.

Féltem. Én elmegyek, de te maradsz.

Féltem, hogy mégsem az voltam, kinek

Gondoltál. Már lehet más a tied.

Jobb lesz, ha elfelejtesz. Feledni

Csoda. Te maradsz, és hagysz elmenni.

Csoda, hogy még mersz engem szeretni,

Hiszen pályára állva lebegni

Nem célom körülötted. Úticél

A Hold. Céltalan pályára ki tér?

A Holdra eljutni nem vágytam én,

Szívem csücske veled maradt. Ha félsz,

Csak nézz az égre: ott kering, űrben,

Céltalan. Egyedül vagy a(z)űrben.

Céltalan kering az a szívdarab

Bennem, melyben te laktál. Kis absztrakt

Alak, néha megsebez, ütközik

Egy-két szervemmel. Véded a többit.

Véded, hogy csak te, s én ne sérüljek,

De már késő. Én voltam a hűtlen.

Ki gondolta volna, hogy hibázok.

Én hagytalak el, de már hiányzol.

2019. február 5.

mégis

'Tudod, mi az a 'Ding'*?' -

kérdezted s tudtam mind

hiába szeretsz

már szerelemmel

'Te vagy az én 'Ding'-em,

csak Veled jó minden.

És Te, szeretsz már?'

mondtad s nekem fájt

fájt minden kedves szó

hiába volt mind jó

nem tudtalak (nem)

szeretni de el

el nem hagytál mindig

velem voltál így is

szerettél s én is

szeretlek mégis

2019. február 4.

* das Ding, -e (német) = a dolog

A Hotel Transilvania c. animációs filmben a 'Ding'-et a szerelem kifejezésére használják; Ding = "a nagy Ő"

El

                                                           Egy árva lány, ki reád úgy

                                                           Tekint, mint virág a Holdra;

                                                           Elvágyódni messze pontba. 

                                                           El, csak tőled el.                  

                                                           A Hold, ki őt megbántotta,

                                                           Most is fényesen ragyog ott;

                                                           Az éjjelbe is fényt hozott.

                                                           El, csak tőled el.

                                                           A kis virág bezárkózott.

                                                           A kulcsát már rég eldobta.

                                                           Nem tekint többet a Holdra.

                                                           El, csak feledd el!

                                                           Ketten eltaszítják egymást;

                                                           A fénykorong, s a kis virág,

                                                           Halványan ébred a hiány.

                                                           El csak Tőled ne!

                                                           Már késő. A Hold fénye sem

                                                           Ragyog már sötét éjszakán.

                                                           A virág madzaggal nyakán.

                                                           Csokorba kötöm.

                                                           Kis csokrom virágtemető.

                                                           Sírodra könnyemmel teszem.

                                                           Te feljössz érte, mint szellem.

                                                           Vígy engem is el!

2019. január 30.

Összetörtem

Összetörtem egy üveget.

Véletlen. Leesett.

Nem én voltam. Vagyis...

De. Én vagyok a hibás csak.

Csak a köd miatt nem látlak,

Vagy tényleg nem vagy itt?

Mindenhol apró szilánkok.

Ne lépj bele. Fázok.

Vettél nekem fagyit?

Most miért állsz nekem háttal?

Csak a köd miatt nem látlak,

Vagy tényleg nem vagy itt?

Kérlek, csak mondd, hogy te hiszel.

Mondd nekem, hogy hiszel!

Semmire sem tanít?

Ez nem múlt. Boríts rá fátylat!

Csak a köd miatt nem látlak,

Vagy tényleg nem vagy itt?

Miért nem hallotok? Megint...

Azt hiszitek, meghitt...

Dehogy hitt! Elűztem.

Elvitt egy angyal. Nem bántam.

Csak a köd miatt nem látnak,

Vagy tényleg eltűntem..?

Miért nem hallotok? Hahó!

Elegem van. Na jó.

Ne mondd, hogy nem szóltam.

Ezek angyalok. Nem várnak.

Csak a köd miatt nem látnak,

Vagy tényleg elfogytam..?

2019. január 20. első órája

Dallam

(József Attila: Mama)

Már egy hete csak a dalára

gondolok mindíg, dudorászva.

Nyikorgó hangjával, ölében

pihenve alszom el, sötétben.

Én még őszinte ember voltam.

(Míg nem láttak, toporzékoltam.)

Hagyja a dolgát, munkát másra,

Daloljon, s teljesüljön álma.

Csak zengj, s ne gondolkodj a témán,

ne filózz, ne is nézz ott mélán.

A dallam ékesen, suttogva

Keringett, szállott a magosba.

Nem aludnék, de most már késő,

Most álmodom. Mily' óriás ő -

Ifju haja lebben az égen,

S lám, elmerül az ég vizében.

2018. november 28.

Próbálom túlélni...

Nem keres engem senki. Láthatatlanná váltam.

Nem is keresem helyem már ebben a világban.

Csak létezem itt, mint árva, gondozatlan növény.

Már elszáradtam. Hiába az öntözés. Fölény.

Azt hitted, fölényt élvezel. Majd elveszítettél.

Benned viszont sosem halt meg az a kicsiny remény.

Csak létezem itt, mint árva, gondozatlan növény.

Már elszáradtam. Hiába az öntözés. Kötél.

Kötélhez nyúltál. Fehér falak. Ridegség. Kórház.

Egyet kívántam. Bár még egyszer láthatnám orcád.

Csak léteztem ott, mint árva, gondozatlan növény.

Már elszáradtam. Hiába az öntözés. Mögém.

Mögém kerültél. Magadhoz húztál. Még egy próba.

Reményed ismét megfulladt tavában. A tóban.

Csak léteztél ott, mint árva, gondozatlan növény.

Már elszáradtál. Hiába az öntözés. Fölém.

Most fölém hajolva súgsz: "Lelked sötét tavában.

Nem csak reményem. Vele fulladtam én is. Bátran!"

Csak létezel itt, mint árva, gondozatlan növény.

Rég elszáradtál. Hiába az öntözés. Tömény.

Tömény igazságot, azt akarsz. Hát jó. Megkapod.

Bár itt lennél, élnél, s átölelhetne két karom!

De én csak létezem itt, mint elhagyatott növény.

Már elszáradtam. Hiába. Nem vagy itt. Körém.

Körém nem fonódik két karod. Elfelejtettél?

Próbálom túlélni, hogy halálosan szerettél...

Nélküled létezem itt, mint árva szobanövény,

De már elszáradtam, semmit sem ér az öntözés.

2018. november 8.

Álmok

Kislányként egyik nagy álmom

Lett volna sellővé válnom.

Ma már tudom, nagy szenvedés,

Kín, s tán halál, mire elér

Valaki a tenger alján

Lévő barlangig, hol Napját

Nem látja már. Legnehezebb

A beavatás - ha lehet

Róla beszélnem. Egy horgonyt

Kell elkapni. Nehéz. Bolond,

Ki erre vállalkozna. A

Veszély a fulladásban van.

Hisz a súly lehúz a mélybe,

Oda, hol egyetlen lélek

Sem tud életben maradni.

Mit ne? Nem szabad feladni!

De ha ilyen a te álmod,

Jobban teszed, ha felváltod

Valami egyszerűbbel; egy

Hétköznapibb; létezővel.

2018. szeptember 19.

Olvadó jégcsap

(Jégcsap-paródia)

Tél legszebb virágai, ti jégcsapok,

Mikor ő erre jő, olvadtok, féltek,

S rájöttök ti is, mily' meleg az Élet;

S olvaszt titeket, hogy ne légytek' rabok.

De én itt vagyok, szívem érte ragyog,

Megdobban szívem, mikor erre téved.

Élni, s élni szüntelen szeretnétek,

De megöl, s inkább lennék én is fagyos,

Hogy megolvaszthasson. Nem vagyok, kiért

Szíve égne. Nem vagyok olyan; "híres".

Nem lehet. Ő mást keres. Nem azt, mit én

Tudnék adni. Ő egészen nem ilyet.

Te vagy az első (meleg), ki csöpp szívét

Nem adná nekem. Más vagy, és nem sietsz.

2018. szeptember 13.

Légycsapó

(Jégcsap-paródia)

Nyár legszebb virágai, ti légycsapók,

Legyintek, s lecsaptok a Nap tüzében,

S rájönnek legyek, mily' rövid az élet;

Halnak ők itt, mint tengeren a habok.

De míg itt vagyok, testük bizony halott.

Felcsillan napsugára egy-két légynek:

Élni, s csak élni szüntelen, de szégyen

Halni, mint halni szeretnék én. Halott

Legyek tetején tart a légypap misét.

Házasság? "Ajándékozd nekem szíved!

Csak az enyém, s ne másé legyél." Kimért

Szavakkal még hozzáteszi: "Légy szíves!"

Csókot! Gyorsan, mielőtt lecsap, kit ér

Az a szörnyű légycsapó, ha nem sietsz.

2018. szeptember 12.

Jégcsap

(Petrarca-féle szerelmes szonett)

Tél legszebb virágai, ti jégcsapok,

Fényletek, s olvadtok a Nap tüzében,

S rájöttök ti is, mily' rövid az élet;

Haltok ti el, mint tengeren a habok.

De míg itt vagytok, testeteken ragyog,

Megcsillan napsugár, mint szeretnétek

Élni, s csak élni szüntelen, de fénytek

Meghal, mint halni szeretnék én. Halott

Nem lehetek én. Akkor lennék tiéd!

Nem lehet. Elajándékoztad szíved.

Sem az enyém, sem másé nem vagy. Miért?

Elzárod magad, nincs hamvad, se híred.

Te lennél az első, s egyetlen, kiért

Küzdenék. Nem teszem, s az idő siet.

2018. szeptember 12.

Hiába

Általában én hagyom el

Az embereket, de engem

Te hagytál el, s nem

Én téged, csak hogy ne

Neked, de fájjon az

Elválás. Miért  így

Hagysz el, miért is?

Legyen máshogy holnap.

Az idő fakít,

Mégis hiányzol.

Hiába fázom,

Te nem vagy itt.

Hiába mondod azt is:

Itt vagyok.Vigyázok

Rád. Én mégis fázom,

Velem te már nem vagy itt.

Kérlek, sose felejts el,

Hogy ne haljak hiába

Meg én e világban...

Kérlek, te temess el.

(Written by me

On my ways,

On rainy days,

On sad railways,

When you left my ways.

Smile for me...)

Finished on the 9th of August, 2018

Egy lány nappali dala

(Goethe: Vándor éji dala)

Alant, a völgyben a

Magány

Torka tátong. Felfal,

S a lány

Most kezd csak élni,

Szerelemmel vándorol,

Lassan. Nem fut, s nem lohol.

Megáll remélni.

2018. szeptember 19.

Csak óvatosan

(Petrarca - féle szerelmes szonett)

Álmaim tengerén feléd hajózva

Szembesülök önmagammal. Úgy döntök,

Inkább visszafordulok. Egy nagy ökör

(én) rémülten menekül már régóta.

Hiába keresem benned a jót, ha

Bennem nincsen semmi, ami örömöt

Okozhatna neked, régóta törött

Lelkű idegennek. Vakmerő csónak,

Mi közeledbe merészkedik, de én

Itt vagyok, ha látsz, de csak ha már vársz rám.

Most látom: mosolyogva intesz felém.

Nem adom fel. Ez tényleg jobb a vártnál.

...Majd egy másik, szebb csónak úszott elém.

Bizonyára nem rám vártál. Inkább rá...

2018. július 12.

Észrevetted?

(Petrarca - féle szerelmes szonett)

Mikor először láttalak, azt hittem,

Egy angyalt látok. Fájdalmasan kimar

Hiányod belőlem, mint éget szivar.

Minden percben hiányol téged szivem.

Ha nem vagy itt, minden végtelen. Ide

Tollam hegye valami szépet írna.

A csend nélküled egy tomboló vihar;

Nem csillapszik, míg fel nem tűnsz a színen.

Köszönöm neked, drága, hogy létezel,

Minden megváltozna bennem nélküled,

Mert nem foghatnám sohasem két kezed.

Ezeket én számbol nem hallja füled,

- Észrevetted? : lemaradt egy ékezet. -

És most bevallom, én vagyok a hülye.

2018. június 29.

Vörös lakkcipő

(Petrarca - féle szerelmes szonett)
(paródia)

Drága, egyetlen, imádott, ó, vörös

Lakkcipőm! Soha semmilyen más cipő

Nem veheti át a helyed. Sem idő,

Sem egy vihar, senki nem tehet tönkre.

Ígérem, velem leszel már örökre,

Csak akkor doblak el, ha sarkad kitört,

Akkor már nem vagy használható cipő!

De soha nem feledem az örömet,

Mit te okoztál nekem sok éven át.

Kedvenc arany bokaláncommal együtt,

Mit anyuci vett nekem régen. Tehát

Ti ketten vagytok szerelmeim együtt,

Örökké. Titeket csak az a medál

Válthat fel, mire úgy vágyom egyedül.

2018. június 28-29.

Szerelmem...

(Petrarca - féle szerelmes szonett)

Szerelmem élő víz lehet számodra,

Mi nélkülözhetetlen minden lénynek.

Tagadhatatlan tény: szeretlek téged.

Minden éjjel az ébrenlét látogat

Miattad, hisz te őrzöd az álmomat.

Tudom, ez az érzés téged úgy ér el,

Mint meleg napon olvad el egy jéghegy;

Hirtelen, váratlanul leomolva.

Kimondott szavakkal sosem vallanám,

De te vagy szívem mélyen titkolt vágya.

Nálad jobbat emberek közt sem talál,

Ki keresve keres sem. Szépség lánya,

Remélem, téged sosem ér el halál.

Angyalom, szeress viszont! Élted drága!

2018. június 28.

Az öröm? egy nagy oceán...

(Petőfi Sándor: A bánat? egy nagy oceán...)

Az öröm? egy nagy oceán.
S a bánat?
Egy kis kavics, mit két kezed/be/zárhat(sz),
S mi zavart okoz a felszínen. Kár.

2018. június 6.

ASAP

A feledékeny emberek

- Senki nem hiszi el nekem, -

Amnéziában szenvednek

- Pedig tényleg üres a fejem.

2018. május 18.

Felesleges

Bármikor, ha rád gondolok, bárhol is vagyok már,

Könnyáztatta szavak jutnak csak eszembe,

Mik - úgy tűnik - elfolynak a végtelenbe,

Elfedi tőlem őket a homály.

Megsárgult ingem egyetlen foltján

Mintát vélek felfedezni:

"Inkább előre evezni,

Mint hátra, múlt nyomán!

Előre tekints hát,

Míg megteheted, barátom!"

Ki kéne mosni kabátom,

S nem gondolkozni azon, mily' kincs vár,

Mit én egymagam meg sem érdemlek,

Csak lennék már melletted ölelésedben,

Kezed lágyan szorítaná kihűlt kezem,

Csak felejteném már el felesleges félelmem.

2018. június 1.

Kérded:...

Kérded: a szerelem milyen?

Mint boglárkalepke pihen

Illatos, ringó levendulán,

Úgy vágyik lelkem lelked után.

Ahány csillag van a sötét égen,

Annyi könny hullott szememből érted.

Hogy mik azok a csillagok?

Nélküled töltött hajnalok.

És akkor a vén Hold mi?

Az a fényes pont, hol mi

Ketten egyedülünk; soha,

A végtelenen túl, s tova,

Semmilyen körülmények között;

Így legjobb barátom a közöny.

2018. június 4.

Nem hallom...

Nem hallom a gondolataimat,

Hiába hegyezem jobban fülem,

Nekem nem szól már a fülemüle,

Az ízletes búzaföld is kihalt.

Bárányok legelnek égzöld füvet, 

Nekem nem adnak belőle, nem jön

Az ihlet, mi másoknak csak feltör

A kellős közepéből lelküknek.

2018. május 28.

idegen

híreket már nem kapok

felőled én angyalom

szeretett majd itthagyott

érzem idegen vagyok

fejemben gondolatok

kavarognak hol vannak

azok az üres lapok

tudom idegen vagyok

levelem meg sem kapod

szívem s eszem csak kapkod

de mind hiába halott

értem idegen vagyok

szüntelen hallom hangod

az óra is csak kattog

nélküled élek s halok

igen idegen vagyok

nem - hiába akarod -

ölelhet át két karod

már nem láthatom arcod

sajnos idegen vagyok

veled többé nem vagyok

mit hallok törött fagott

sírodnál legyen fa ott

neked idegen vagyok

lelkemet neked adom

hiába mert az fagyos

mert nem éled e napot

újra idegen vagyok

szívembe kis fényt ha lop

szép szemed s gondolatod

magányból kiolvadok

de már idegen vagyok

2018. május 27.

Titkon

Csak kérdezem magamtól, miért.

Mért' szeretek mindig,

Mindig beléd így is,

Így is, hogy tudom, ki az, ki félt.

Ki félt engem, nehogy

Beléd essek újra,

Mikor közös útra

Sodor az ár. Dehogy

- Nem te vagy az a fiú,

Kiért szívem lázban ég,

Ég, s a lángok tánca él

Bennem. Innen nincs kiút.

Egy nap - remélem,

Te is beleszeretsz

Lázadó énembe,

Vagy a művészbe,

Talán egy versembe,

Mit titkon neked

Címzett a lelkem,

S majd átkarol kezed.

Elfelejteni hányszor próbáltalak,

De mindig, szüntelen csak hiába.

Jelenléted folytonos hiánya

Sebet ejt rajtam, megkínoz, szétszaggat.

Talán ez mind csak álom marad,

Egy fájó, kínzó, szép álom,

Én mégis szívembe zárom,

Te pedig, Lelkem, élj, s légy szabad!

2018. május 15.

Periódus

A Nap koronája felszáll,

Dallamot játszik egy húron,

Kora reggel elindult egy úton,

De hamarosan megáll.

Ébred a betyár,

S felkelt a túzok.

Elindult egy úton,

De most megáll.

Az óramutató nem megy. Áll.

Nem csendülnek már a húrok.

Ahogy ő elindult ezen az úton,

Hamarosan, tudja, megáll.

Az ember is elindul, megy tán,

Míg a fákról az utolsó levél le nem hullott.

Mert hiába indul el bárki ezen az úton,

Egy idő után mindenki megáll.

2018. május 4.

Ölelés

Szeretnék valakit, aki szeretné,

Hogy szeressem. Testem ölelné

Szorosan magához, s lelkem

Is lelkéhez kötözve mentem.

Valakit, aki hagyná, hogy

Elaludjak ölelésében, ott,

Hol biztonságban érzem

Magam, miközben félek.

Karjainak szorítása

Olyan börtön,

Hol az öröm

A cellák erős rácsa.

Jelenlétéért két szemem

S fél karom odaadnám,

Ha két keze testemet

Erősen körülfonná.

Testének drága melege nyugtat,

Ő maga a boldogságom kulcsa.

Ez is csak a képzeletem

Édes, cukormázas szülötte...

Ő is csak a képzeletem

Édes játéka, félrevezet.

2018. április 23.

Repülő vers

Röppályára állít egy

Kedves, édes kisgyermek,

Kit édesanyja minden áron

Óv, s megvéd mind a három

Ágy alatt lakó szörnytől.

Szállva álmodok jövőmről.

Felemel a szél,

Közel már a cél.

Majd zuhanás: repülés a mélybe.

Sötét van, csend. Ez az életem vége.

Vagy mégsem? A kisfiú jön,

Felemel. Eldob: újra szállok. Új kör.

Új esély mindenkinek jár.

Új élet, új érzés, s egy tánc.

Egy szabad tánc a széllel,

Mely egy új élettel ér fel,

Tele reménnyel,

S egy marék fénnyel.

Mert élet, remény és fény,

E három mindenkié. Élj!

Remélj! Szeress!

S tiéd lesz e

Megígért, álomszép,

Mennyei mámorfény.

2018. április 20.