Puzzle
Egy magányos reggelen
- te apró puzzle-darab, -
Hiányodra ébredtem.
Az ember addig matat,
Vérszemet kap, s csak keres,
Míg meg nem lesz. De arra
Senki sem gondolt, (te sem,)
Milyen kevés egy falat,
Ha hiányos a kirakós,
Mert be kell tölteni az űrt.
E darab a szívnek adós,
Annak, mely oly gyakran csak tűrt.
Azt hitte, megtalálta
Azt, a tökéletest, ki
Hiányzott; aki által
Ez már teljesnek tetszik.
Tökéletes? Csak álca.
Nem épp ő illeszkedik
A puzzle-szív hiányába,
Mégis beletelepszik.
Ki kell azt tépni onnan!
Fájdalmas, mégis muszáj.
Lehet szeretni holtan?
Lehetetlen. Jaj, fuss hát!
2021. január 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése