Sárga rózsa
Sárga rózsát kapott a lány.
Zárral őrzött szíve mást várt;
Egy vöröset, nem sárgát.
Reményt gyújtott benne mégis:
Egyelőre megteszi ez is.
Sárga rózsa: szép virág, tetszik;
S a rózsa egy szirma lehullott.
Nem vörös volt, de virág,
Ez is felvidította a lányt;
Virágot kapott ő, de csak ritkán.
Egy szép estén a srác vallott,
S elmondta, miért sárgát adott;
S a rózsa még egy szirma lehullott.
Pedig vöröset akart ő, de nem tudott,
S a rózsa utolsó szirma is lehullott.
Elmondta, hogy betegség gyötri,
Lelkét is az ágyhoz láncolja, köti,
Nem akarta a lányt megbántani,
El kellett mondania, hogy meg fog halni.
Felemelte a fiú fejét a lány,
Elmosolyodott, s csókot hagyott ajkán.
Lángra lobbant a szerelem talán;
Elfogadták a fájdalmas halált.
Jót tett a fiúval a leány:
Tett érte, s a fiú lett boldog halott;
S a rózsa minden szirma lehullott.
2017. november vége/december eleje
2017. november vége/december eleje
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése